Richard Branson megmondja: A sikeres vállalkozó 5 titka

2016. március 22. 10:21 - Bábincu Flórián

richard-branson.jpg

A 65 éves, angol származású Richard Branson kifejezetten lentről indult, és kezdte a szakmát. A Virgint, amit mára világszerte ismernek egy alagsori lakásban alapította. Itt kezdődött pályafutása, ami mára világszintűvé nőtte ki magát. 4 milliárdos vagyonával jelenleg a világ 261. leggazdagabb embere.  20 éves korában alapította meg az első vállalkozását, egy postai úton lemezeket forgalmazó céget. A nagy áttörést felfedezettje, Mike Oldfiel hozta, akinek lemezét Branson adta ki. Branson sok területre betette már a lábát, turizmus, repülés, mobiltelefonok sőt a megújuló energiák területén is létrehozott már nagyszabású és kisebb sikeres vállalkozásokat. Saját Forma 1-es csapata van és természetesen saját szigetén lakik a Virgin-szigetcsoport egyikén. A haszon.hu szerkesztőségének exkluzív interjújában arról kérdezték, mi a sikeres vállalkozó 5 titka. Jól figyelj, mert 40 év üzleti tapasztalat áll mögötte, ha valaki, ő aztán tudja. 

1. Élvezd, amit csinálsz 

 

Bármit is csinálsz jelenleg, kérdezd meg magadtól, hogy mennyire élvezem? Sokszor képesek vagyunk azt számolni, hogy mennyi profitot hozhat ez és ez az üzlet, csak közben elfelejtjük élvezni, és szó szerint megerőszakoljuk magunkat. Branson azt tanácsolja, csak akkor vágj bele valamibe, ha élvezed is. Tény, kicsit elgondolkodtat, hogy azt amiből jól keresek, de nem élvezem, azt ne csináljam? Egy biztos, amit élvezettel csinálsz, idővel meghozza a busás jutalmát. Richard Branson egy lakásban indította el a Virgint, nem azért, hogy birodalmat építsen, hanem azért hogy olyat csinálhasson, amit szeret és kifizethesse a rezsit.

2. Alkoss kiemelkedőt 

 

Bármilyen üzletről vagy vállalkozásról legyen szó, nem könnyű túlélni. Branson szerint a legtöbb amit megtehetsz a túlélés és a siker érdekében az, ha valamit másképp csinálsz, hogy felfigyeljenek. Nem kell újra feltalálni a fánkon a lyukat, azt már megtették, csak csináld másképp, csináld jobban! Vigyél bele valami pluszt, ami a tiéd és felfigyel rád a világ!

3. A munkatársak is legyenek büszkék a cégre

 

Ők képviselik a legnagyobb értéket. A munkatársaid képviselik a legnagyobb értéket a cégednél. El kell érned, hogy jól vélekedjenek arról amit csináltok! Meg kell találnod azokat az embereket, akik ugyanúgy küzdenek a célért, ahogyan te is!

4. Legyen jó a vezető

quote44_look_after_staff_1238x920.jpg

 A vezető a cég kapitánya, ő az, aki megteremti a jó hangulatot, aki példát mutat viselkedésével, és akit követnének a társak. A vezető gyakran nem egyenlő az igazgatóval, ugyanis az utóbbi formális poszt (kinevezéssel kapja), addig az előbbi informális (ki kell érdemelni). Természetesen azok a legjobb igazgatók, akik vezetői képességekkel is rendelkeznek. Egy vezetőnek meg kell hallgatni másat. Ekkor születnek a legjobb ötletetek. Ki kell menni a terepre és meg kell hallgatni, hogy mit mondanak mások, ebből lehet a legtöbbet tanulni. Egy jó vezető - Branson szerint is - csak négyszemközt kritizál, de nyilvánosan dícsér. Fölösleges emlegetni a rosszat az embereknek, mert amúgy is tudják maguk, ha valamit nem jól vittek véghez. A vállalkozás egy család, ezért viselkedjetek is úgy!

Tanulj meg figyelni a munkatársaidra, a többi már jön magától. - Richard Branson 

5. Legyél látható

 

A jó vezető nem ül az íróasztal mögött. Tudtad, hogy Richard Bransonnak sosem volt irodája? Mindig úton van, beszélget és ötleteket gyűjt, amit később hasznosíthat. Amikor a saját légitársaságának egyik repülőjével utazik, soha nem halasztja el azt, hogy beszélgessen a személyzettel. Rendszeresen ötleteket és javaslatokat gyűjt, amiket feljegyez, mert úgy véli, csak így lehet fejlődni. Úgy gondolja érdemes minden utassal kezet rázni, mert tuti lesz olyan a gépen, aki felvet egy problémát, amit meg lehet oldani.

Mint tudjuk, egy jól menő vállalkozást felépíteni nem könnyű, viszont nem is lehetetlen. Ezekkel a tanácsokkal, ha holnapra nem is lesz egy Virgin Group méretű vállalatod, de az biztos, hogy jó irányba terel és ezzel elindulhatsz a megfelelő úton. A bukás benne van (Branson szerint is) a vállalkozásban, de a hibák és bukások a legjobb tanítók.

Az üzlet olyan, mint egy óriási sakk játszma - gyorsan kell tanulnod a hibákból. - Richard Branson

 

Ha tetszett az írás, akkor oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel.

Inspii Facebookon és Instagramon is.

 

fb_icon_325x325.png
https://www.facebook.com/inspiinsts/

 

unnamed.png

https://www.instagram.com/inspi_i/

komment
süti beállítások módosítása